GYÜMÖLCSÖK ÉLETTANI JELLEMZŐI
ÁFONYA
Szakirodalmi adatok alapján az áfonya az egyik legértékesebb biológiai hatóanyagokat tartalmazó gyümölcsünk. Kiemelkedő magas kálium tartalma, van benne továbbá kalcium, vas, magnézium, mangán, cink, kén, foszfor. Ezen kívül tartalmaz különféle gyümölcs savakat (pl.: almasav, citromsav), cukrot, pektint, flavonoid- és iridoid vegyületeket termése pedig antociánokat (mirtillin), C-, B1 vitamint valamint az A-vitamin provitaminját, niacint. Ezen összetevőinek köszönheti az áfonya az összehúzó (adstringens), az antibakteriális, az antioxidáns és a vizelethajtó hatást. Vérkeringési zavarokban, így az artériák és a vénákkal kapcsolatos rendellenességekben, a mikroszkópikus vérzékenység esetén, visszértágulatoknál a benne lévő mirtillin javítja a vénák és az artériák falának rugalmasságát, csökkenti a hajszálerek törékenységét. Az áfonya jó vértisztító, ezért gyógyítólag hat az ekcéma, kiütés, pikkelysömör és más bőrbetegségekre. A látószervünk különféle betegségeinél (pl.: szürkületi vakság, szürke hályog, zöldhályog, cukorbetegségből eredő látás zavarok) is eredményesen használható. Ajánlható gyakori húgyúti fertőzésben szenvedőknek, vesekőképződésre hajlamosaknak, vagy akinek vesehomokja van, valamint vizeletpangás, magas vérnyomás, bélhurut, hasmenés esetén.
ALMA
Az alma tartalmaz kalciumot, foszfort, vasat, magnéziumot, nátriumot, káliumot, nyomelemeket, A-, komplex B- és C vitamint. Gyógyhatását a benne lévő ásványoknak köszönheti, amelyek az emésztési rendszerre hatnak. Magas a pektin tartalma, ami a sejtfal alkotó része. Fontos továbbá a héja, a cellulóz része, amely segít kisöpörni a beleket. Általánosságban véve, az alma tisztító hatású. Depressziós betegség és alacsony vércukorszint esetén – amikor az agy nem kap elég glükózt – ajánlatos az alma fogyasztása. Az alma savas tartalmával hozzásegít a gyomor és a belek mozgásának meggyorsításához. Pektin tartalma segíti az anyagcserét, valamint képes feloldani azokat a zsírokat (triglycerideket), amelyek a koleszterin lerakódását okozzák. Kiemelkedő a vér-, és máj-, vesetisztító tulajdonsága.
KÖRTE
A körte nem tartalmaz kiemelkedő mennyiségű ásványi sót vagy vitamint. Tartalma azonban olyan összetételű, amelyet számos betegség gyógyítására felhasználhatunk. A gyomorbajosak és a vesebajosak számára a legjobb. A körtét általában gyulladásos betegségek gyógyítására használják, illetve az emésztési rendszerre és a légutak gyógyítására. Ez nem zárja ki azt, hogy a körte hasson az egész testre. Az átlagosnál nagyobb mennyiségű benne a boron, ami a csontok és az izmok állapotára jótékonyan hat. A körte hűsítően hat a gyomorhurutra és gyógyítja azt. A körte hasznos lehet a bélhurut gyógyításában. Az emésztési zavarok mind gyakoribbak az idősödő korban akkor is, ha nem fogyasztanak sokat. Csökken a gyomorsav és a bélmozgás, lelassul az egész emésztési rendszer. Ilyenkor egy körte elfogyasztása jót tesz a gyomornak és az emésztést is felgyorsítja. A körte fogyasztása segít a vért megtisztítani, és ezzel enyhíti a reumatikus fájdalmat.
BODZA
A bodzának a népi gyógyászatban és az étkezésben a termése mellett a virágját nemcsak gyógyteának, de frissen, a nyári melegben frissítő italnak is felhasználhatjuk. A bodzavirág tartalmaz izzasztó glikozidát, rutént, illóolajat, nyálkát, cukrot, cseranyagot kéksav glikozidát C-vitamint stb. Termése tartalmaz gyümölcssavat, C-, és A-vitamint, cukrot, cseranyagot, nyomelemeket, illóolajokat. A bodzavirág téli meghűlés esetén kiváló gyógyszernek bizonyult. Köhögést csillapító, vértisztító, enyhe hashajtó. Az egyik legbecsesebb tulajdonsága a szerves sav tartalma, amely mindkét féle bodzatermésben megtalálható, s rendkívül jó hatású a szervezetre. Vértisztító, és a flavonoidokat tartalmazó tulajdonsága következtében antioxidánsnak számít. A levél nagy koncentrációban tartalmaz kéksav-glikozidokat mint a szambunigrint. A bodzát meghűléses megbetegedések, hurut esetén, izzasztószerként és immunrendszeri serkentőként használják, vizelethajtó. Reumás bántalmakra nagyszerű gyógyír, de lázcsillapításra is ajánlják.
CSICSÓKA
A csicsókában az ásványok közül a legtöbb a kálium és tartalmaz enzimeket és szénhidrátot is. Ennek ellenére a cukorbetegek is fogyaszthatják. Régen a csicsóka értéke abban volt, hogy a téli egyhangú étrendet nyers táplálékkal színezte. Nemcsak a változatosságot biztosította, de elősegítette az emésztést a friss enzimjeivel. Ma a fogyasztása főleg azoknak ajánlott, akik súlyfelesleggel küzdenek. A kellemes ízű csicsókalé, ha lassan kortyolgatva fogyasztjuk, akkor úgy hat, hogy huzamosabb ideig nem kíván az egyén ételt vagy italt. A vércukorral függ össze a csicsóka legértékesebb tulajdonsága. Olyan szénhidrátot tartalmaz, inulint, amely értékes fűtőanyaggal lát el bennünket fáradság érzetkor. Az inulin nem azonos az inzulinnal, amire a cukorbetegeknek szüksége van. A csicsókában található keményítőt azonban biztonságosan tudják használni, mert támogatja a lép, a máj, és a hasnyálmirigy munkáját, oly módon, hogy megfelelő szintre tudja hozni a vérben a cukrot.. Azoknak is ajánlatos, akik gyakran éreznek kimerültséget ok nélkül. A csicsókában aránytalanul nagy mennyiségű kálium található, más ásványokhoz viszonyítva. Keményítő tartalma a test meghajtását szolgálja, a kálium jelenléte pedig fokozza a meghajtást, így az izomteljesítményt nagymértékben elősegíti. A csicsóka fogyasztásával el lehet kerülni a vérnyomás emelkedését.
CSIPKEBOGYÓ
A csipkebogyó magas C-vitamin tartalma mellett B1-, B2-, K-vitamint, fontos ásványi anyagokat és nyomelemeket, valamint flavonoidokat, karotinoidokat és színagyagokat is tartalmaz. A csipkebogyóban a C-vitamin együttesen van jelen egyéb antioxidáns hatású, egészségvédő molekulákkal és szerepe van az oxidatív stressz káros következményeinek kivédésében, illetve minden olyan folyamat gátlásban (öregedés, számos krónikus betegség), ahol a szabad gyökök bizonyítottan szerepet játszanak. Éppen magas C-vitamin-tartalma indokolja, hogy különösen ajánlott a meghűléses betegségek megelőzésére, illetve kezelésére.
FEKETEBERKENYE
A feketeberkenye a gyümölcsök és bogyósok közül a legmagasabb P-vitamin tartalommal rendelkezik, mely csökkenti a vér koleszterinszintjét, fenntartja a véredények falainak elasztikusságát és azok normális áthatolhatóságát. Az aronia pektinanyagai méregtelenítik a rossz bélműködés eredményeképpen keletkező toxinokat, megkötik és eltávolítják a szervezetből a radioaktív stronciumot és kobaltot. Antocianin és proantocianidin tartalma rendkívül magas (480-510 mg/100g), ezen kívül karotinoidokban gazdag, C-vitamin tartalma pedig a feketeribizli után következik. Az antocianinok a gyümölcsökben, zöldségekben előforduló nagyon erős antioxidáns hatással bíró vegyületek, ezért a fekete berkenye hatékonyan képes védeni a szervezet különféle sejtjeit és szöveteit a szabadgyökök károsító hatása ellen. Értágító hatása mellett a vérrögképződést is gátolja, segít a trombózis megelőzésében. Esszenciális zsírsav tartalma gátolja a bőr hámsejtjeinek korai öregedését. A fekete berkenyében lévő oxikumarinok segítik a normális véralvadást a P- és K1 vitaminnal együtt.
FEKETERIBISZKE
A feketeribiszke hatóanyagait nyomelemek, flavonoidok, illóolajok, cseranyagok, rutin, és B-, C-, P-vitamin alkotják. Élettani hatásai közül ismert vizelethajtó, enyhe vérnyomáscsökkentő, köszvényes és reumás panaszokat enyhítő, vértisztító és izzasztó hatása, ezért hólyag, vese és prosztatabetegségek tüneteinek enyhítésére, reumás panaszok esetén valamint vérnyomás csökkentésére is használják. A feketeribiszke elhízott embereknél növeli a vizelet kiválasztását, fokozza az epe termelését. Ezáltal a szervezetben gyorsabban zajlik az égés, csökken a testsúly. A feketeribiszke ásványi sói semlegesítik a savas bomlástermékeket, és megkönnyítik a szívizom jobb összehúzódását. A könnyen emészthető cukrok és a szerves savak elégésükkor lúgosítják a szervezetet, ugyanakkor elégetik az anyagcsere bomlástermékeinek egész sorát. Magas C-vitamin tartalma segít az influenza elleni védekezésben, az immunrendszer erősítésében, a fáradtságérzet leküzdésében. Óvja a sejteket a rákos folyamatoktól. Vas-, mangán- és réztartalmának köszönhetően növekszik a vörösvértestek és a hemoglobin mennyisége, ennek köszönhetően a gyermekek és nők vashiányos vérszegénységének kiváló természetes gyógyszere. B-vitamin tartalma idegvédő hatású.
HOMOKTÖVIS
A homoktövis talán a legértékesebb biológiai hatóanyagokat tartalmazó gyümölcsünk. Termését tibeti gyógyítók már több mint ezer éve alkalmazzák. Kiemelkedően magas a C-vitamin tartalma (450 mg/100g) További hatóanyagai a következők: A-, P-vitamin, almasav, kvercetinglikozida, xantofilt, fizalin. olajsav, izolinolsav, linolensav, mannit, peonin antocián, palmitinsav, sztearinsav. Karotinoid tartalma (16-28 mg/100g) szintén jelentős, valamint magas flavonoid tartalmának (310-2100 mg/100g) is köszönhető sokrétű pozitív élettani hatása. Kiemelkedő szerepe van az immunrendszer védelmében és erősítésében, zsíroldó hatású, fokozza az anyagcserét, így segít az optimális testsúly megtartásában. Kedvezően hat gyomor- és nyombélfekélyekre is, védi a májat. Kozmetikai hatásai is ismertek, ugyanis gátolja a hajhullást és lassítja a ráncok kialakulását, erősíti a kötőszövetet, ezáltal csökkenti a narancsbőr kialakulását.
MÁLNA
A bogyós gyümölcsök, így a málna is rendkívüli hatással vannak szervezetünkre, mert sok ásványi anyagot és C-vitamint tartalmaznak. A málnát cukorbajra, vese és hólyagbántalmak ellen alkalmazzák. A népi gyógyászatban a magzat egészséges fejlődésére, gyermekszülés megkönnyítésére is fogyasztják. Vértisztító hatásai közé tartozik, a vércukorszint és a magas vérnyomás csökkentése, a vér körforgásának serkentése, a menstruációs zavarok megszüntetése, a szívműködés szabályozása.
MEGGY
A meggy mély-bordó színe hihetetlen értékéről árulkodik, arról, hogy egyik leghatékonyabb antioxidánsunk. Megtalálható benne az A- és C-vitamin, a szelén. Jótékonyan hat a vérre és ezzel több nagy szerv, így a máj és a vesék munkáját is serkenti, hat továbbá a szívre. A B-vitaminok minden fajtája megtalálható a meggyben, ez lehetővé teszi az emésztés munkájának kiegyensúlyozását, valamint az idegek működését is befolyásolja. Hat a légzőszervek gyógyítására, különösen meghűléses betegségek esetében. Hormonelégtelenség természetes úton való kezelésére szolgál. A meggy elsősorban a gyomor munkáját gyorsítja meg és azzal hat az egész emésztőrendszer mozgásának felgyorsulására. A legátalkodottabb székrekedést is megszűnteti, mert hat a gyomorsavra, valamint tisztítja a beleket, puha rostja pedig segít a massza eltávolításában. A szív működésének serkentése a meggy ásványi anyag tartalmának köszönhető. A kalcium, kálium és magnézium együtt dolgoznak a vér és az erek megtisztításán, a szívizom megerősítésén és a szabályos szívverés helyreállításán. A vér körforgására is hat, ritkítja a vért és mind több kapilláris erecske előtt nyílik meg ismét az út. Amint megtisztul a vér, valamint hígabbá vélik, a vese működése is megélénkül és így válik lehetővé, hogy a szervezetben felhalmozódó víz eltűnik a vizelettel. Közismert az is, hogy a meggy kitűnő vízhajtó. Alkalmas a köszvény, az alacsony vérnyomás, szájbetegségek és légzőszervi panaszok kezelésére.
CSERESZNYE
A cseresznye tartalmaz káliumot, kalciumot, nátriumot, foszfort, stb. Van benne továbbá A-, B-, és C-vitamin. A cseresznye tartalmánál fogva kitűnő vértisztító. A téli húsos táplálkozás következtében hamarosan megtelik a szervezet húgykősavval, aminek lerakodása a csuklókban vagy az ujjakban erős fájdalmat okoz az idősebbek körében. A cseresznye segít megtisztítani a vért, aminek következtében enyhül, vagy elmúlik a fájdalom. A cseresznye hatása a vértisztításban jut kifejezésre, az pedig a bőrt tisztítja meg. Hormonelégtelenség, az a betegség, amikor a szervezet kevesebb hormont termel, mint kellene, így számos betegség alakulhat ki. A szintetikus hormonok veszélyesek lehetnek, sok nőnél ellenhatásként még rosszabb lesz a helyzet. Ezért helyesebb, ha a természetes hormonokhoz folyamodnak, amit a növények termelnek, így a cseresznye is. Ezek a hormonok segítenek helyreállítani a szervezet megbomlott egyensúlyát.
ŐSZIBARACK
Az őszibarackban sok a boron és a kálium, így joggal mondhatjuk, hogy az izmok és a csontok ellátója. Boron tartamának köszönhetjük különleges adottságát, hogy emeli a férfi és női hormon szintjét a vérben. A- és C-vitamin tartalmából következtethetünk, hogy kitűnő antioxidáns. Tartalmaz szelént is, ami maga is rákellenes anyag, tehát hormon kiegyensúlyozó tevékenységet végez. Az őszibarack gyógyító hatása az egész testre kiterjed, a vér és a test tisztítása. A főbb szervek is a máj, a szív, a tüdő, a vesék könnyebben gyógyulnak, ha tiszta a vér. Az őszibarackban az A- és C-vitamin közös munkájának eredménye, hogy nagyobb az ellenállás a pattanások kifejlődésére és ellenállóbb a bőr a betegségekkel szemben. A gyümölcs segít a légzőszerv nyálkahártyáit egészségben tartani. Kitűnő arcpakolás, a bőr megtisztul, rugalmasabbá, fiatalosabbá válik. Tisztítja a húgyutakat, valamint vizelethajtó és székrekedés-gátló. Ösztönzi a víz kiválasztását is. Képes a testet megszabadítani a felgyülemlett vegyszertől, valamint a kisugárzásos szennyeződéstől. A computer használók körében ajánlatos minél több őszibarack fogyasztás.
SÁRGADINNYE
A sárgadinnye tápértékét a következő anyagok határozzák meg: kalcium, foszfor, vas, nátrium, kálium, mangán, magnézium, réz, cink, kobalt, króm, A- és C-vitamin, niacin, riboflavin, thiamin, folic-sav. Jó hatást vált ki a vékony és vastagbélgyulladás, illetve a vékonybél végénél lévő zár gyulladása esetén. A sárgadinnye tartalmánál és természeténél fogva hűsíti és kisimítja a beleket, feloldja a feszültséget az idegekben és a belekben. Hatására a betegségben meglankadó immunrendszer erőre kap, növekszik az ellenálló képesség. Bőrkiütések és bőrbetegségek kezelésére is hatékony.
KAJSZIBARACK
A kajszibarack víztartalma mintegy 85%, szénhidráttartalma megközelítheti a 10%-ot is. Rosttartalma jelentősebb, mint a savtartalma (citromsav). Cukortartalmának legnagyobb részét a szaharóz teszi ki. Rendkívül gazdag béta-karotinban is, ami az A-vitamin előanyaga. Élettani hatását tekintve ez az ''arany gyümölcs'' elsősorban szellemi munkát végzőknek lett teremtve, magas foszfor-, magnézium- és vastartalma miatt. Serkenti az agyműködést, a növekedést, javítja a látást, növeli az ellenálló képességet. A csontok, szövetek újjáépítésében is fontos szerepet játszik. Fogyasztása növeli a sejtek élettartamát, fokozza azok tevékenységét. Nyersen fogyasztva különféle betegségek esetén is jótékonyan hat (pl. megfázás, hörghurut, székrekedés).
SZEDER
A szederben nagyobb mennyiségben található vas, kálium, kalcium, magnézium, foszfor, kén réz, mangán, cink, boron, nikkel, szelén, króm. Tartalmaz továbbá nyomelemeket és vitaminokat. Baktériumölő tulajdonsága lehetővé teszi, hogy bármilyen súlyos a húgyutak betegsége, hosszabb, rövidebb idő alatt sikerül meggyógyulnia a betegnek. Megakadályozza a testben a húgykősav lerakódását és gyógyítja a köszvényt. Daganat keletkezésének megakadályozására, vagy növekedésének lassítására is használható, vérnyomáscsökkentő és vérszaporító. Esztrogént tartalmaz, a fitoesztrogénnek rákmegelőző hatása van, valamint azok számára nyújthat gyógyulást, akiknek a szervezete nem tudja befogadni a szintetikus hormonokat, amelyekhez gyógyszer útján jutnak.
SZILVA
A szilva rendkívül gazdag káliumban (757mg/100g). Egyik legjobb vértisztító. Serkenti az emésztést, a legeredményesebb a székrekedés ellen. A szilvában lévő mangán hatására a szervezetben az emésztést segítő enzimek lökést kapnak. A kálium szabályozza, normalizálja a szív ritmusát és segít a test salakanyagainak kiürítésében. Véd a belső vérzések kialakulásával szemben. A szilva tisztítja a vért és csökkenti a vérnyomást.
VÖRÖS SZŐLŐ
A vörös szőlő gazdag antioxidáns hatású (bio) flavonoidokban, melyek a szabad gyököket közömbösítve védelmet nyújthatnak a rák, az érelmeszesedés és a szívkoszorúér-betegségekkel szemben. Csökkenti a vérrögképződés veszélyét. Könnyen emészthető, kiváló vértisztító és vizelethajtó hatásának köszönhetően minden olyan bajra ajánlották, ami nehéz emésztéssel járt, vagy épp annak volt a következménye (pl. székrekedés, vese- és májbajok, vagy aranyér). Az idegrendszer kiváló táplálékának, az elveszett izomenergia pótlójának tartották (gondoljunk csak a szőlőcukorra). Sápadt, vérszegény, rosszul táplált betegeknél, idegesség, szívbaj esetén és női bajok ellenszereként alkalmazták. Tisztító hatásánál fogva köszvény, asztma és reuma kezelésére is használták.
Amíg az oldal tulajdonosa nem helyez el itt tartalmat, addig a mai napi leglátogatottabb oldalak listája jelenik meg!
KIEMELT, REKLÁMMENTES OLDALAK
1. Bevételnövelés a KKV szektorban - Kasza Tamás
► Miért nincs elég bevétel a kkv szektorban az értékesítésből? Kasza Tamás elmondja bevétel növelő tippjeit, amiket több, mint 400 kkv sikeresen használ már. Legyen ÖN a következő!
bevetelnoveles.hupont.hu
2. GÉPEM KFT-BONTÓKALAPÁCS javítás eladás-BONTÓTÜSKE gyártása. Gépkölcsönző.
► Hidraulikus bontókalapács, légkalapács, törőfej javítás, eladás, forgalmazás, alkatrészek gyártása, beszerzése, bontótüske gyártás, gépkölcsönző
bontokalapacsjavitas.hupont.hu
► Olcsó, de színvonalas szálláshely Fonyódon!
balatonnyaralas.hupont.hu
4. Bútor, bútorfestés, gyermekbútor, konyhabútor, egyedi bútor, stb.
► Olcsó bútorlap, bútorasztalos - bútorkészítés, szekrény - modern asztalok, fafaragás, beépített bútor ára, használt faipari gépek.
butor-lap.hupont.hu
5. Biatorbágy eladó lakás | Lakás eladó Biatorbágy lakóparkban
► Biatorbágy Lakás Eladó | Új építésű szuper lakás 61 nm + 55nm saját kert
biatorbagy-elado-lakas.hupont.hu
LEGLÁTOGATOTTABB OLDALAK (MAI).
► Dr? Az itt lévő dr-ok jogosultak dr-ként a dr előtag használatára. A doktorokban, tanácsaikban megbízunk. De ön doktor? Nem vagyok Dr. De ettől még tudhatok. Tőlük tanulok 2011 óta. Dr...
dr-nem-doktor.hupont.hu
2. Három szóban el tudom mondani, mit tanultam az életről: mindig megy tovább.
► "A világ minden szépségéért sem akarnám elcserélni az egyéniségemet, még akkor sem, ha nincs benne semmi különös. Én én magam vagyok, és ez több annál, amit néhányan elmondhatnak magukról."
mindigvantovabb.hupont.hu
3. MaTi-CaR ALKATRÉSZEK ELÉRHETŐ ÁRON MISKOLCON....
► Új, utángyártott, és gyári alkatrészek elérhető áron Miskolcon. Minden autótípushoz: ALFA/AUDI/BMW/CITROEN/CHEVROLET/DAEWOO/FIAT/FORD/HONDA/KIA/LANCIA/LEXUS/MAZDA/MITSUBISHI/NISSAN/PEUGEOT/RENAULT/SAAB/SEAT/SKODA/VW alkatrészek elérhető áron..
alkatreszekmindenautohoz.hupont.hu
4. ___ KÓTAJI KERÍTÉSGYÁRTÓ ___ MINDEN GYÁRI ÁRON !!!
► A DRÓTKERITÉS A LEGOLCSÓBB KERITÉS A VILÁGON. AMI SZÜKSÉGES HOZZÁ AZT NÁLUNK MEGTALÁLJA A-Z -ig. FÉM, ÉS BETON KERÍTÉSOSZLOPOK, HORGANYZOTT, ÉS ZÖLD DRÓTHÁLÓ, BETON LÁBAZATI ELEMEK, 3D-s KERÍTÉSPANELEK, ÉS KIEGÉSZITŐK.
kerites.hupont.hu
5. Angol nyelvkönyv - azoknak akik szeretnének IGAZÁN jól angolul!
► Sokszor belefogtál már az angol nyelv megtanulásába, de mindig elakadtál? Megvan a megoldás! Ez a nyelvkönyv meg tud tanítani angolul.
angol-nyelvkonyv.hupont.hu
► Ez az oldal a lány tiniknek szól és azoknak,akik imádják Mileyt!Ezen az oldalon megismerhetet Mileyt és megtudhatsz róla olyan dolgokat,amit még eddig nem tudtál!Az oldalon több tini sztárról is olvashatsz,de Miley a fő!Nézzétek meg a "FRISS" menüt!
crazyladys.hupont.hu
► Indesit, Ariston, Gorenje, Samsung, Whirlpool, Candy, Siemens, Bosch, Zanussi, Electrolux, Szakszerviz. MOSÓGÉP - MOSOGATÓGÉP - SZÁRÍTÓGÉP - VILLANY TŰZHELY - FŐZŐLAP javitás. Elérhetőségeink: 0612746042, 0612948690, 06308944199,
szervizkozpont.hupont.hu
8. Karácsonyi kaktusz (Schlumbergera)
► sokféle hasznos tudnivaló a karácsonyi kaktuszokról,szaporításukról, szép fotók a virágokról, sok segítség a gondozáshoz.
karacsonyikaktusz.hupont.hu
9. Védett Föld
► Föld és Természetvédelem: (Védett és kipusztult állatfajok - Védett növényeink) A Tasmán Tigris - (másnéven) - Az Erszényes Farkas. (Veszélyeztetettségi státusz: besorolás)
vedettfold.hupont.hu
► Sangreal Boxers: the reality of perfectism
sangreal.hupont.hu
11. Névnapi verses köszöntők, képeslapok - Pál Júlia tollából
► Különleges, verses névnapi köszöntők, képeslapok, nevek jellemzése, jelentése, saját versek
nevnapikoszontok.hupont.hu
12. Digitális eszközökkel támogatott matematikatanítás alsó tagozaton
► Gyakorlófeladatok matematika tanításhoz, felzárkóztatáshoz, tehetséggondozáshoz
digimatekalso.hupont.hu
► Hogyan fogyhatsz 50 felett gluténmentes diétával?
glutenmentesreceptek.hupont.hu
14. SZEDD MAGAD SZOB Dunakanyar
► Gyümölcseink: ŐSZIBARACK, SÁRGABARACK, KÖRTE, ALMA, cseresznye, meggy, KAJSZIBARACK. Gyümölcsös a Dunakanyarban SZOBon, BUDAPESTtől 50 km-re Északra.
szeddmagad.hupont.hu
15. Kasza Tamás, Lezárás Specialista Oldala
► Ha már értékesítesz, akkor keress vele pénzt is, ismerd meg a lezárás lépéseit: www.lezarasspecialista.hu
lezarasspecialista.hupont.hu
16. PRO-SPORT
► Bács-Kun Sport - Bácsalmás, Kunbaja és környéke sportja - folytatás: 2011./XVI. évfolyam Labdarúgás, Kézilabda, Asztalitenisz, Cselgáncs, Diáksport, BSC 1913-2013.
pro-sport.hupont.hu
► Lengyel nyelv - online is
lengyeloktatas.hupont.hu
18. BABAGYŰJTEMÉNY
► Gazdag Katalin népviseleti és nemzetközi babagyűjteménye - Doll Collection
babagyujtemeny.hupont.hu
19. Minden dolog
► nézz meg mindent ,itt mindent megtalálsz!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!
mindenfajtaoldal.hupont.hu
► Ez az oldal Szentek és Boldogok életével foglalkozik!Remélem itt megtalálod annak a szentnek vagy boldognak az életét akit keresel!
szentekelete.hupont.hu
21. Éder-Ház Kft
► Új építésű,tehermentes,családi házak,fizetés könnyítéssel, magas műszaki tartalommal eladók.Az összes mindenkori kedvezmény igénybe vehető a Kft tulajdonában lévő házakra.
ederhazkft.hupont.hu
22. A földrajz
► .
foldrajzkrisz.hupont.hu
► Utazási tanácsadóként kényelmesebbé és egyszerűbbé teszem a nyaralásod szervezését! Tervezz velem, utazz a nagyilágban és vedd igénybe ingyenes szolgáltatásom! bernadettgyongyosi@gmail.com Tel:20/989-3823
utazasitanacsado.hupont.hu
24. Nézz körül!Ha van kedvenc sztárod énekesed akkor ez a te oldalad
► Ezen az oldalon sztárokat,énekeseket találsz,olvashatsz róluk.
hiressegek.hupont.hu
► CÉGTULAJDONOS: SOÓS GYULA
soderdepo.hupont.hu
26. Szent Rita aki a legnehezebb helyzetekben is segít..
► Az ima és a hit.. E két egység ami minden esetben és a legnehezebb helyzetekben is velünk van. Kedves Olvasó!Ne hidd, hogy "közhelyes" és nevetséges az amit e két szó hordoz. Nekem jelenleg nincs másom csak hitem. És tudom az ima segít.
szentrita.hupont.hu
27. MAGYAR Locsolótömlő, ipari tömlő, öntözés, kert, otthon
► locsolótömlő, kerti tömlő, szivattyútömlő, szívótömlő, tömlővég, tömlőösszekötő, tömlőcsatlakozó, szivattyú, gyorscsatlakozó, 1"-os gyorscsatlakozós rendszer, bilincs, szórófej, takaróponyva, szerelvény, Weekend Master, Master Extra, Master Plus, ATS
locsolotomlo.hupont.hu
28. INNOVATIV KLÍMA KFT. MEZŐTÚR
► INNOVATIV KLÍMA KFT = PRECIZITÁS, PONTOSSSÁG, MEGBÍZHATÓSÁG!
innovativ-klima.hupont.hu
29. Minden ami számvitel... A-tól Z-ig
► Számvitel vizsgára készülsz, vagy szeretnéd ismereteidet bővíteni, netán most ismerekedsz a tantárggyal vagy csak egyszerűen kíváncsi vagy? Ha a válasz igen, akkor itt a helyed! Gyere, és számvitelezz Te is!
szamvitelezz.hupont.hu
30. Karcagi Kunlovarda - Lovas programok - Vendéglátás - Pihenés
► Lovas programok, lovasoktatás, lovaskocsikázás, relaxációs lovaglás, csikós bemutató hangulatos családi környezetben
kunlovarda.hupont.hu
31. utazás buszjárat Horvátország Split Trogir Zadar Omis Vir Sziget Korfu
► Szeged Zadar Trogir Split Omis, Budapest Kecskemét Zadar Vir Sziget Trogir Split Omis utazás busz buszjárat személyszállítás nyaralás Horvátország. #Splitbusz Békéscsaba Orosháza Szeged Korfu busszal Görögország splitbusz@gmail.com
horvatba-utazas.hupont.hu
32. MaTi-CaR Alkatrészek - AUTÓALKATRÉSZEK ELÉRHETŐ ÁRON MISKOLCON...
► Új, utángyártott alkatrészek kedvező áron Miskolcon. AUDI, BMW, CITROEN, CHEVROET, DAEWOO, FIAT, FORD, HONDA, HYUNDAI, KIA, MAZDA, NISSAN, OPEL, PEUGEOT, RENAULT, SEAT, SKODA, VW alkatrészek! Szinte minden autóhoz alkatrészek elérhető áron..
maticar-alkatreszek.hupont.hu
33. Hács története
► Író - szerkesztő: Kubik György
hacstortenete.hupont.hu
► Ahogy a teremtés vagy a rendrakók szerkesztik
latomszol.hupont.hu
35. Netes Sportklubb és Szegedi Rögbisek élete
► Online és Valós Szegedi rögbi csapat
szegedierospaprikak.hupont.hu
36. ♥ Glitterek minden mennyiségben ♥
► Ezen az oldalon nagyon sok féle glittert találsz, amiket el is vihetsz! Szóval gyere és nézz be! Akár a barátaidnak vagy a szerelmednek is kedveskedhetsz egy szép táblával!
glittersoldal.hupont.hu
37. PALOTÁS Számítástechnikai és Területrendezési Betéti Társaság
► A társaság fő tevékenysége: megyei területrendezési terv készítése, módosítása, települések településrendezési tervének, valamint módosításának készítése, telepítési tanulmányterv, beépítési terv és javaslat készítése, továbbá szoftverfejlesztés.
palotasbt.hupont.hu
38. Várak-Várromok-Kastélyok (Hadviselés) Lovagi Kultúrák és Kézifegyverek
► Ez a honlap Magyarország várait, várromjait és kastélyait igyekszik bemutatni, a sötét középkor hadviselésével együtt.
varak-varromok-kastelyok.hupont.hu
39. Egészség, elégedettség ,aktív élet!
► Haás Mihályné honlapja
elet-vitel.hupont.hu
40. MaTi-CaR Alkatrész- Koreai és Japán autóalkatrészek elérhető áron Miskolcon
► Gyári-, utángyártott Koreai és Japán alkatrészek elérhető áron Miskolcon! CHEVROLET/DAEWOO/HONDA/HYUNDAI/ISUZU/INFINTI/KIA/MAZDA/MITSUBISHI/NISSAN/TOYOTA
japanautoalkatresz.hupont.hu
41. Vali Néni Kifőzdéje Verőce
► Minden héten új,változatos menü házias ízekkel és állandó napi ajánlattal!!
hazias-izek-olcso-ebed.hupont.hu
42. Versek, fotók, művészetek, süni, természet.
► "akkor lesz itt szép világ, ha égig ér a szarkaláb, és az úton sündisznócska, riszálja a popsiját"
antalkiss.hupont.hu
► A világ összes legjobb csapata!
focicsapatok.hupont.hu
44. UTAZÓ MINI KRESZ PARK ÉS INTERAKTÍV PROGRAMOK ÓVODÁSOKNAK ÉS ISKOLÁSOKNAK!
► Zenés, tudományos, szórakoztató interaktív programok, melyek kérésre akár házhoz is mennek!
gyerekprogram.hupont.hu
45. TÖRÖKSZENTMIKLÓSI RÓMAI KATOLIKUS PLÉBÁNIA HONLAPJA
► 5200. TÖRÖKSZENTMIKLÓS, SZENT MIKLÓS TÉR 1. TELEFON/FAX: +3656 390-395 EMAIL CÍM: rkplebaniatmiklos@freemail.hu
rkplebania.hupont.hu
46. ROKOLYA ÉTTEREM - a Rokolya utcai irodaház földszintjén
► ******* Nálunk nem csak az ebéd fő, hanem az egészség is! ******* Címünk: Bp. XIII. Rokolya u. 1-13. - - - - - - Telefon: +36 20 3982819 Email:rokolyabufe@gmail.com * facebook.com/Rokolya Étkező
rokolyabufe.hupont.hu
47. HOKÉV horgászbotok és egyebek...
► HOKÉV horgászbotok képekkel, horgászbotok felújítása - részletes, fényképes leírással, horgászorsók a '70-es, '80-as évekből, régi horgászorsók felújítása, karbantartása
hokevhorgaszbotok.hupont.hu
48. Ezo Hírnök
► www.ezohirnok.hupont.hu
ezohirnok.hupont.hu
49. RE - FLEXI - OK
► "Ágyúval verébre?!"
reflexiok.hupont.hu
50. SZTÁR TITKOK!
► Titkok Shakiráról, SP-ről,....más sztárokról !!!!
sztarok-elete-sztarok.hupont.hu
51. Rock-gitár
► Sziasztok! Ezen az oldalon a gitárokról olvashattok! Érdemes végignézni a menüpontokat!!Nem bánjátok meg!!!
rock-gitar.hupont.hu
52. Pécsi chihuahua kennel-Mecseki Apróka
► Ez az oldal a chihuahua-ról szól.Történet, standard, tartás, ápolás, tenyésztés, tenyésztők itthon és külföldön, egészség-betegség, tévhitek, színek, genetika, eladás, jogi vonatkozás.
chihuahua.hupont.hu
► Fakultatív programokkal várlak benneteket az Adria partján, Qerretben. Kiscsoportos, családi kirándulások mellett szívesen segítek modern, minőségi 2, 3, 4, 5, 6 fős apartmanok szállásfoglalásában is. Csapatépítő tréningekre is remek választás!
albaniakirandulasok.hupont.hu
54. ~Csajsziknak~
► Sziasztok! Ez az oldi igazi csajszis oldal! Itt mindent megtudhatsz! Sztárok, szépségtippek vagy csak egy kis szórakozás! Jó nézegetést! A szerki :3 Néhány részt magazinokból lestem el, mert nem volt ötletem :P meg hogy tippeket nézz
csajszik-oldala-love-it.hupont.hu
55. Csak foci
► Az egész foci, semmi más
csakfoci.hupont.hu
56. Sicambria-Alba Regale-Fehérvár, Buda Vetus-Ősbuda-Óbuda
► Királyi fehér fővárosunk Sicambria, Alba Regalis, Fehérvár, Buda Vetus, Ősbuda azaz Óbuda, Szűz Mária sziget, Veteri Pest-Antiqua Pest ősi városaink és múltunk eltitkolt történelmünk kutatásával és feltárásával foglalkozó oldal
albaregalis.hupont.hu
57. bubuvicc-a válogatott viccek lapja
► Ha kiakarsz szakadni a hétköznapokból, vagy csak akarsz egy jó viccet olvasni,viccel nevettetni-a legjobb helyen jársz!
bubuvicc.hupont.hu
58. Új és használt robogó , motor kereskedés, bizományos értékesítés
► Aprilia, Benelli, Gilera, Keeway, Piaggio, Vespa márkakereskedés és garancia szakszerviz. Használt motor és robogó kereskedés Budapesten. Bizományos értékesítés. Gyári és utángyártott alkatrészek raktárról. Robogó tuning és teljesítménynövelés
keewayszerviz.hupont.hu
59. http://tukoraltaltalanyos.hupont.hu/ REJTVÉNYEK KICSIKNEK
► Ezen az oldalon Bibliai ihletésű, rejtvényeket találhattok rejtvénytípusonként csoportosítva.
rejtvenyekkicsiknek.hupont.hu
60. Keller cukrászat honlapja: torták, aprósütemények, pogácsák
► Honlapunkon megnézheti az általunk készített termékek fényképeit és tájékoztatást kap árainkról.
kellercukraszat.hupont.hu
61. Dr. Estók Bertalanné Olivia honlapja
► Élményeim...
esolivia.hupont.hu
► Kéz -és lábápolás. Cím: Budapest 2. kerület, Keleti Károly utca 15/C.
rougeszalon.hupont.hu
63. TÜKÖRÁLTALTALÁNYOS 1KORINTUSI 13,12
► A LEGSZEBB TÖRTÉNET SZÍNEZHETŐ FORMÁBAN ÉS SZÍNES DIA KÉPEK HITTANÓRÁKRA. Egyéb hittitkok kibontásához gondolatmenetek és segédrajzok.
tukoraltaltalanyos.hupont.hu
64. Házikedvencek, szórakozás, és minden ami jó
► Sok szertettel köszöntök minden kedves látogatót az oldalamon!!! Remélem mindenki talál az érdeklődésének megfelelő leírást.
szandra-hannah.hupont.hu
65. Villanyszerelés Javítás Kecskemét 06/30/9388145
► Családi házak,lakások,üzletek villanyszerelése régi hálózatfelújítása
csovill.hupont.hu
66. Az igazi gyémántot nem kell ragyogtatni
► Az erkölcstelen politikai irányzat csak a beteg szervezetű államban, nemzetben tudja felütni a fejét, a pillanat fejvesztettsége, kábultsága és nem tudása alkalmas talaj befogadására...
jellem-ismeret.hupont.hu
67. ANTENNABOLT-WEBÁRUHÁZ A BP 1174.BOCSKAI U 29.
► TEL:0612570573,+36309847295 MINDIGTV,FÖLDI ANTENNA, MŰHOLDVEVŐ,KAMION ANTENNABOLT.
sat.hupont.hu
► Akácból készült szélezetlen és szélezett deszkák, lécek,pallók, gerendák,szőlőkarók, kerítéselemek,tűzifa,tűzifa házak,rönkházak,kerítések,rönkágyak,ötletek-inspirációk barkácsolóknak.
akacdeszka-akackerites.hupont.hu
69. Nézz szét!!! Van itt minden,mint a búcsúban!
► Csak a Puffin lekvár ad erőt és mindent legyőző akaratot!!!
puffinlekvar.hupont.hu
70. Ez is eladópont
► Tel.:+36 30 4941848 Elektronikus levél:53gyula19@freemail.hu
eziselado.hupont.hu
► (ügvözöllek az oldalamon)ezen a honlapon infókat lehet szerezni.a honlap(szerkesztés alatt.).
miley-selena-demi.hupont.hu
► Villanyszerelés Javítás 06 30 9388145
villanyszakik.hupont.hu
73. Menetrend
► Magyar vasúti menetrendek
vasutmenetrend.hupont.hu
74. PRODUCATOR DE GARDURI KOTAJ
► GARDUL DIN PLASĂ DE SÂRMĂ ESTE CEL MAI IEFTIN GARD DIN LUME. LA NOI GĂSIŢI TOATE ELEMENTELE NECESARE, DE LA A LA Z. ŞI CE ESTE MAI IMPORTANT : TOTUL LA PREŢ DE PRODUCĂTOR !
gard.hupont.hu
75. Kinder tojás játék gyűjtemény
► Kinder gyűjtemény / Kinder toy collection / Kinder surprise collection
kindercollection.hupont.hu