Dr. KIM & PERESZTEGI HUNGAGU BIOGYÓGYÁSZAT

BIOGYÓGYÁSZAT alappillérei: 1. ázsiai gyógyászat, 2. ny-európai klinikai orvoslás, 3. természetgyógyászat, 4. táplálékkiegészitők, 5. gyógynövények. - Dunaszerdahely - +36-70-413-7492 - biogyogyaszdoktor@gmail.com

Ph.D. Sándor Peresztegi az Európai Unió Apostille Jogkörű Független Orvosi Tanácsadója – a Dr. Kim & Peresztegi Hungagu Biomedicina főigazgatója

A biogyógyászat vívmánya

– a rákgyógyítási technikák egyesített alkalmazása –

KÖZLEMÉNY

az orvosi társadalom és a rákos betegek részére

 

A rák akár négy hónapon belül gyógyítható. De ez csakis a kellő módszerekkel lehetséges. Néhány rákfajta akár órákon belül is elpusztítható a Pereszte-7-M által. Sok orvos ismerhet spontán gyógyuló eseteket.

Az első feladata a betegnek, a hozzátartozóinak és az orvosnak, hogy előbb a helyes módszert kell megtalálni.

Akik biztosították szervezetüknek a kellő hatóanyagokat, azoknak az immunrendszere beindította az öngyógyító folyamatokat a szervezetükben (lásd: ÖNGYÓGYITÁS (Az emberi test csodája) A rák gyógyítása című könyv) és ha életmódot is váltottak, a gyógyulás útjára léphettek.

Fontos, hogy a szervezetet lúgosítsuk és méregtelenítsük – erre szolgál a fermentált (erjesztett) tápanyagok fogyasztása és a FLANOX antioxidáns elixír.

A natúr joghurt fogyasztása, segít, hogy a lyukacsossá vált bélrendszert be tudjuk foltoztatni.

Ha sok nyers zöldséget fogyasztunk, mindent, ami zöld, akkor sok klorofil kerül a szervezetünkbe, ami a testünket sok oxigénhez juttatja, ez által szintén felgyorsulhat a rákos sejtek pusztulása.

A szervezetet el kell látnunk kellő mennyiségű Kalcium-Magnézium-D-vitamin komplexszel, ami szintén erőteljesen lúgosítja a szervezetet.

Amint a szervezet kellő módon lúgossá válik, a ráksejtek szaporodása azonnal leáll, persze ez eltarthat néhány hónapig is. A pH értéket 5 és 9 közé kell állítani – a 7-es érték a közömbös szint, tehát ennél egy kicsivel kell lúgosabbá válnunk – a 7,36 pH az ideális szint, de a rák elleni küzdelemben a 7,5 pH szükséges átmenetileg, mert a szervezetet túl kell lúgosítanunk, amíg a rákos sejtek elpusztulnak. De ezután sürgősen vissza kell állítanunk a pH értéket a normális 7-es szintre.

Kellő minőségű természetes C-vitamin fogyasztására is figyelni kell, hiszen ezzel megerősítjük szív- és érrendszerünket, ami segít a rák leküzdésében is. Sajnos, a természetes C-vitaminokat ki akarják vonni a forgalomból és helyettük a hatástalan szintetikus C-vitaminokat akarják népszerűsíteni.

Ami szintetikus, az már nem olyan hatásos – lásd az E-vitamin esetét – bebizonyosodott, hogy a vegyszerek nem hatnak, csak a természetes anyagok.

A Vívj! Harcolj egészségedért! című könyvben olyan receptek is találhatók, amelyek segítenek az egészséges ételek elkészítésében is.

Fontos még a helyes vízfogyasztás. A beteg két liter vízbe keverjen fél teáskanál hagyományos patikai asztali sót, mert a test helyes működéséhez minden esetben sóra van szükség, mert a testi funkciókat az elektromosság biztosítja, elektromosság pedig csak megfelelő mennyiségű só segítségével hozható létre. A sóhiány a vérnyomás problémájához is hozzájárul.

Sajnos, igaz, hogy bizonyos erőteljesen reklámozott asztali sók gyakran tartalmaznak egyharmad üveget, egyharmad homokot és egyharmad sót – ez pedig az érrendszer sérüléséhez vezethet – ezért az immunrendszer koleszterinnel védekezik, hogy elállítsa az érfalak belső vérzését. Ez a valódi oka az érszűkületnek, ami magas vérnyomáshoz vezethet.

Ellenben, ha nincs elegendő koleszterin a szervezetben, az halálhoz is vezethet.

Tehát nem kell védekeznünk a magas koleszterin ellen. A túl sok koleszterin nem okoz halált, példa erre, hogy sok embernek a koleszterinszintje elérheti a hatszázas szintet, mégis egészségesek. Tudjuk, hogy az égési osztályon a betegekkel naponta több mint húsz főtt tojást megetetnek, mert ez emeli a koleszterinszintet, ami pedig gyorsítja a sebek gyógyulását, mert így épít új egészséges hámsejteket.

Tehát nem a só és nem a koleszterin okozza a betegséget…

A gond az, hogy a sót káliummal dúsítják, ez pedig felborítja a kálium-nátrium egyensúlyt, ami pedig a legfőbb okozója a ráknak (lásd a Tudományos Rendőrség PJT. jelentéseit, amely igazolja, hogy földünkön tudatos népirtás folyik).

Ha áttétes rák alakult ki a szervezetben, akkor is van rá gyógyszer, a Pereszte-7-M, amelyből mennél nagyobb mennyiség kerül a beteg szervezetbe, annál több ráksejtet pusztít el.

Ha valaki beteg lesz, azonnal nyers ételekre, diétára, nyers zöldségek fogyasztására kell buzdítani… és a fent közöltek aktív alkalmazása is szükséges…

Kacsintás

http://dunaszerdahelyi.sk/csodalatos-gyogyulasok-mellekhatasok-nelkul

Kacsintás




Amíg az oldal tulajdonosa nem helyez el itt tartalmat, addig a mai napi leglátogatottabb oldalak listája jelenik meg!

KIEMELT, REKLÁMMENTES OLDALAK

1. Bevételnövelés a KKV szektorban - Kasza Tamás

► Miért nincs elég bevétel a kkv szektorban az értékesítésből? Kasza Tamás elmondja bevétel növelő tippjeit, amiket több, mint 400 kkv sikeresen használ már. Legyen ÖN a következő!

bevetelnoveles.hupont.hu

2. Biatorbágy eladó lakás | Lakás eladó Biatorbágy lakóparkban

► Biatorbágy Lakás Eladó | Új építésű szuper lakás 61 nm + 55nm saját kert

biatorbagy-elado-lakas.hupont.hu

3. Bútor, bútorfestés, gyermekbútor, konyhabútor, egyedi bútor, stb.

► Olcsó bútorlap, bútorasztalos - bútorkészítés, szekrény - modern asztalok, fafaragás, beépített bútor ára, használt faipari gépek.

butor-lap.hupont.hu

4. Nyaralás a Balatonnál!

► Olcsó, de színvonalas szálláshely Fonyódon!

balatonnyaralas.hupont.hu

LEGLÁTOGATOTTABB OLDALAK (MAI).

HuPont hirdetési rendszer

1. + Dr. Nem Doktor +

► Dr? Az itt lévő dr-ok jogosultak dr-ként a dr előtag használatára. A doktorokban, tanácsaikban megbízunk. De ön doktor? Nem vagyok Dr. De ettől még tudhatok. Tőlük tanulok 2011 óta. Dr...

dr-nem-doktor.hupont.hu

2. Az igazi gyémántot nem kell ragyogtatni

► Az erkölcstelen politikai irányzat csak a beteg szervezetű államban, nemzetben tudja felütni a fejét, a pillanat fejvesztettsége, kábultsága és nem tudása alkalmas talaj befogadására...

jellem-ismeret.hupont.hu

3. MaTi-CaR ALKATRÉSZEK ELÉRHETŐ ÁRON MISKOLCON....

► Új, utángyártott, és gyári alkatrészek elérhető áron Miskolcon. Minden autótípushoz: ALFA/AUDI/BMW/CITROEN/CHEVROLET/DAEWOO/FIAT/FORD/HONDA/KIA/LANCIA/LEXUS/MAZDA/MITSUBISHI/NISSAN/PEUGEOT/RENAULT/SAAB/SEAT/SKODA/VW alkatrészek elérhető áron..

alkatreszekmindenautohoz.hupont.hu

4. GLUTÉNMENTES ÖVEZET

► Hogyan fogyhatsz 50 felett gluténmentes diétával?

glutenmentesreceptek.hupont.hu

5. Csak foci

► Az egész foci, semmi más

csakfoci.hupont.hu

6. Három szóban el tudom mondani, mit tanultam az életről: mindig megy tovább.

► "A világ minden szépségéért sem akarnám elcserélni az egyéniségemet, még akkor sem, ha nincs benne semmi különös. Én én magam vagyok, és ez több annál, amit néhányan elmondhatnak magukról."

mindigvantovabb.hupont.hu

7. RE - FLEXI - OK

► "Ágyúval verébre?!"

reflexiok.hupont.hu

8. Víz- gáz- fűtésszerelés Budapesten, fűtéskorszerűsítés!

► FŰTÉSKORSZERŰSÍTÉS kondenzációs gázkazán telepítésével, kéménybéleléssel, engedélyeztetéssel. Családi ház, lakás, iroda épületgépészeti tervezése, szerelése!

cirkomester.hupont.hu

9. NAPCSILLAG

► HÍREK, ÖSSZEESKÜVÉSEK, FILMMOZAIK, STB.

napcsillag.hupont.hu

10. Háztartásigép Szakszerviz

► Indesit, Ariston, Gorenje, Samsung, Whirlpool, Candy, Siemens, Bosch, Zanussi, Electrolux, Szakszerviz. MOSÓGÉP - MOSOGATÓGÉP - SZÁRÍTÓGÉP - VILLANY TŰZHELY - FŐZŐLAP javitás. Elérhetőségeink: 0612420618, 0612746042, 06308944199,

szervizkozpont.hupont.hu

11. PRO-SPORT

► Bács-Kun Sport - Bácsalmás, Kunbaja és környéke sportja - folytatás: 2011./XVI. évfolyam Labdarúgás, Kézilabda, Asztalitenisz, Cselgáncs, Diáksport, BSC 1913-2013.

pro-sport.hupont.hu

12. OLCSÓ KÖLTÖZTETÉS MAGYARORSZÁG EGÉSZ TERÜLETÉN

► LAKÁS ÉS CSALÁDIHÁZ KÖLTÖZTETÉST, BÚTORSZÁLLÍTÁST, FUVAROZÁST VÁLLALUNK MAGYARORSZÁG EGÉSZ TERÜLETÉN

koltoztetes-magyarorszag.hupont.hu

13. Veszélyes fakivágás Budapesten

► Veszélyes fakivágás Budapesten biztonságosan, garanciával +36 70 272 0149, minőségi szerszámok, elérhető ár, irányított fadöntés alpintechnikás favágás, email: krisztiankaroly77@gmail.com

fakivagasbudapest.hupont.hu

14. HATODIK NAPON

► HÍREK, ÖSSZEESKÜVÉSEK, FILMMOZAIK, STB.

hatodiknapon.hupont.hu

15. ___ KÓTAJI KERÍTÉSGYÁRTÓ ___ MINDEN GYÁRI ÁRON !!!

► A DRÓTKERITÉS A LEGOLCSÓBB KERITÉS A VILÁGON. AMI SZÜKSÉGES HOZZÁ AZT NÁLUNK MEGTALÁLJA A-Z -ig. FÉM, ÉS BETON KERÍTÉSOSZLOPOK, HORGANYZOTT, ÉS ZÖLD DRÓTHÁLÓ, BETON LÁBAZATI ELEMEK, 3D-s KERÍTÉSPANELEK, ÉS KIEGÉSZITŐK.

kerites.hupont.hu

16. Kasza Tamás, Lezárás Specialista Oldala

► Ha már értékesítesz, akkor keress vele pénzt is, ismerd meg a lezárás lépéseit: www.lezarasspecialista.hu

lezarasspecialista.hupont.hu

17. Angol nyelvkönyv - azoknak akik szeretnének IGAZÁN jól angolul!

► Sokszor belefogtál már az angol nyelv megtanulásába, de mindig elakadtál? Megvan a megoldás! Ez a nyelvkönyv meg tud tanítani angolul.

angol-nyelvkonyv.hupont.hu

18. Gipszkartonozás, gipszkarton szerelés Budapest

► Olcsó gipszkartonozás, gipszkarton szerelés Budapest környékén +36 70 282-8829, lakásfelújítás, szobafestés, gipszkarton álmennyezet készítés, tisztasági festés.

gipszkartonszerelese.hupont.hu

19. Új szellem-kezdet

► A jó, a szép, mint lényeg a társadalom és az egyén kiteljesedéséhez. A valóság mélyebb átélése, a lelki egyensúly kialakítása utáni vágy. Szívedben a kedvetlenség ördöge? Mondd ki, mi fáj, s megkönnyebbülsz. Ezt tettem én is...

pyrrhus.hupont.hu

20. Karcagi Kunlovarda - Lovas programok - Vendéglátás - Pihenés

► Lovas programok, lovasoktatás, lovaskocsikázás, relaxációs lovaglás, csikós bemutató hangulatos családi környezetben

kunlovarda.hupont.hu

21. Névnapi verses köszöntők, képeslapok - Pál Júlia tollából

► Különleges, verses névnapi köszöntők, képeslapok, nevek jellemzése, jelentése, saját versek

nevnapikoszontok.hupont.hu

22. A mi oldalunk..:D Anita&Vanda. Bocigirl ×_× Wáá

► A másik bocigirl oldalunk: www.bocigirl.5mp.eu !KATT!

bocygyrl.hupont.hu

23. MaTi-CaR Alkatrész- Koreai és Japán autóalkatrészek elérhető áron Miskolcon

► Gyári-, utángyártott Koreai és Japán alkatrészek elérhető áron Miskolcon! CHEVROLET/DAEWOO/HONDA/HYUNDAI/ISUZU/INFINTI/KIA/MAZDA/MITSUBISHI/NISSAN/TOYOTA

japanautoalkatresz.hupont.hu

24. http://tukoraltaltalanyos.hupont.hu/ REJTVÉNYEK KICSIKNEK

► Ezen az oldalon Bibliai ihletésű, rejtvényeket találhattok rejtvénytípusonként csoportosítva.

rejtvenyekkicsiknek.hupont.hu

25. !!! Csak Hírességek !!!

► Ezen az oldalon csak hírességek találhatók! Jó szórakozást az oldal nézegetéséhez! :)

csakhiressegek.hupont.hu

26. MaTi-CaR Alkatrészek - AUTÓALKATRÉSZEK ELÉRHETŐ ÁRON MISKOLCON...

► Új, utángyártott alkatrészek kedvező áron Miskolcon. AUDI, BMW, CITROEN, CHEVROET, DAEWOO, FIAT, FORD, HONDA, HYUNDAI, KIA, MAZDA, NISSAN, OPEL, PEUGEOT, RENAULT, SEAT, SKODA, VW alkatrészek! Szinte minden autóhoz alkatrészek elérhető áron..

maticar-alkatreszek.hupont.hu

27. Szentek és Boldogok élete

► Ez az oldal Szentek és Boldogok életével foglalkozik!Remélem itt megtalálod annak a szentnek vagy boldognak az életét akit keresel!

szentekelete.hupont.hu

28. ~Csajsziknak~

► Sziasztok! Ez az oldi igazi csajszis oldal! Itt mindent megtudhatsz! Sztárok, szépségtippek vagy csak egy kis szórakozás! Jó nézegetést! A szerki :3 Néhány részt magazinokból lestem el, mert nem volt ötletem :P meg hogy tippeket nézz

csajszik-oldala-love-it.hupont.hu

29. Ezo Hírnök

► www.ezohirnok.hupont.hu

ezohirnok.hupont.hu

30. Látogatottságnövelés Ingyen és Hatékonyan! Több honlap látogató ingyen!

► Itt bevált látogatottság növelési tippeket találhatsz és feliratkozhatsz az ingyenes tanfolyamra! Tedd eredményessé a HuPont.hu weboldalad!

latogatottsagnoveles.hupont.hu

31. Szent Rita aki a legnehezebb helyzetekben is segít..

► Az ima és a hit.. E két egység ami minden esetben és a legnehezebb helyzetekben is velünk van. Kedves Olvasó!Ne hidd, hogy "közhelyes" és nevetséges az amit e két szó hordoz. Nekem jelenleg nincs másom csak hitem. És tudom az ima segít.

szentrita.hupont.hu

32. Csapágy és Villanymotorpont

► Csapágyak,Villanymotorok

csapagypont.hupont.hu

33. Digitális eszközökkel támogatott matematikatanítás alsó tagozaton

► Gyakorlófeladatok matematika tanításhoz, felzárkóztatáshoz, tehetséggondozáshoz

digimatekalso.hupont.hu

34. Hács története

► Író - szerkesztő: Kubik György

hacstortenete.hupont.hu

35. Szélvédőjavítás, szélvédő javítás Budapest

► Szélvédő javítás Budapest és szélvédő csere 06 70 602 6000, akár 8000 Ft-tól, helyszíni kőfelverődés javítás hétvégén is!

szelvedojavitasa.hupont.hu

36. ELADÓ Szekszárdi Garzonlakás Weblapja

► ÁR : 6 Millió FT

sikeruzlet.hupont.hu

37. KÜLSŐ - BELSŐ AJTÓKILINCSEK ÉS FOGANTYÚK AKCIÓS ÁRON MISKOLCON...

► Audi, BMW, Chevrolet, Citroen, Dacia, Daewoo, Fiat, Ford, Honda, Hyundai, Isuzu, Iveco, Kia, Lancia, Mazda, Mercedes, Mitsubishi, Nissan, Opel, Peugeot, Renault, Saab, Seat, Skoda, Suzuki, Toyota, Volvo, VW minden, autótípushoz és márkához!!!

ajtokilincs-kulso-belso.hupont.hu

38. BAK HOROSZKÓP

► MILYEN EMBER A BAK CSILLAGJEGY SZÜLÖTTE? BAK ASCENDENS. BAK FÉRFI ÉS BAK NŐ JELLEMZŐI. SORSELEMZÉS, SZÁMMISZTIKA, JÓSLÁS, HOROSZKÓPOK, PÁRKAPCSOLAT ELEMZÉS, KARMA, BAK DRÁGAKÖVE

bak.hupont.hu

39. Fedezd fel az ízvilágban gazdag és egészséges ganoderma kávé titkát!

► El tudod, képzelni azt az érzést mikor megiszod reggel a kávédat és nem megy szét tőle a gyomrod és még a vérnyomásod sem szökik az egekbe? Garantáltan élvezni fogod a DXN kávé csodálatos íz világát mely magával ragad, erőteljes és egészséges!

kaveganoderma.hupont.hu

40. Ágyi poloska irtás Budapest +36 70 415 6666

► Ágyi poloska irtása Budapest területén, garancia az irtásra, akár 24 órán belüli kiérkezéssel, környezetkímélő szerekkel +36 70 415 6666.

agyipoloskairtasbudapest.hupont.hu

41. http://cegledikeptelensegek@blog.com

► Ezen a címen érhető el a letiltott anyag és a folytatás.

cegledikeptelensegek.hupont.hu

42. Tóth György Strasszer galamb tenyésztő

► Mindekit szeretettel üdvözlök a honlapmon,én a strasszer galamb tenyésztésével fogalkozom,azon belül a sárga és a vörös színnel.Remélem mindenkinek tetszeni fog a honlapom.Kellemes böngészést!

strasszergalambok.hupont.hu

43. Škodabajnok

► Škodabajnok oldala

skodabajnok.hupont.hu

44. Babacsősz, dadus, nevelő - vidám és gyakorlott, gyermekekhez értő...

► " A gyermek a világra nyitott lény. A simogatásra simogatással, a jókedvre, jó kedvvel, tevékenységre tevékenységgel felel."

babacsosz.hupont.hu

45. JOÓZSA, A KEZDŐ HÁZIASSZONYOK OLDALA

► Tudástár. Avagy, nekem mindent tudnom kellene?!

joozsa.hupont.hu

46. Sztár hírek minden mennyiségben !

► Főbb pletykák hírek ,,Mindig minden körülmények között"

star-hlrek.hupont.hu

47. Lakatos Budapest

► 40 éves tapasztalattal rendelkező lakatos Budapest területén és környékén vállalja kerítések, kapuk, korlátok, tetőszerkezetek elkészítését 06 30 768-3454; kovacsoltvaskerites@yahoo.com

lakatosbudapest.hupont.hu

48. Kisvárdai Weiner Leó Alapfokú Művészeti Iskola

► 4600 Kisvárda Szent László u. 42/A Tel: +36 (45) 506-124

weineriskola.hupont.hu

49. Olcsó termőföld szállítás Budapest környékén

► Akár 1 m3, olcsó termőföld szállítás Budapesten és környékén 06 30 90 30 300!

termofoldszallitasa.hupont.hu

50. Spirituálist tanácsadás, jóslas

► Üdvözlöm a honlapomon. Spirituális tanácsado vagyok. Forduljon hozzábizalommal ha problemaja van az élet barmely területén. a

boszimama-josda.hupont.hu

51. Mátrai szállás és vendégház kereső

► Mátrai szállások, szálláshelyek, olcsó mátrai szállások keresője, gyűjteménye, ajánlója

matraiszallas.hupont.hu

52. Pankráció , a nyers erő !

► Sziasztok!Ezt a honlapot azért hoztam létre , mert vannak olyan emberek akik nem tudják , vagy ismerik de nem tudják melyik pankrátor jó.Ebben az oldalban bemutatom nektek a pankrátorokat.Remélem tetszeni fog!

wwepankracio.hupont.hu

53. Babakocsi,babakocsik minden választékban!Szuper árak!

► Pierre cardin babakocsi ,Bebetto babakocsi,Top rider babakocsi,Chipolino babakocsi,Giraffe Club babakocsi,Espiro babakocsi,Baby Design babakocsi hatalmas választékban!

babakocsicsepel.hupont.hu

54. Keller cukrászat honlapja: torták, aprósütemények, pogácsák

► Honlapunkon megnézheti az általunk készített termékek fényképeit és tájékoztatást kap árainkról.

kellercukraszat.hupont.hu

55. Szent Adalbert Katolikus Egyházközség

► Bugyi

szentadalbert.hupont.hu

56. BELANI.HUPONT.HU

► SZOLGÁLTATÁS MESTERFOKON-BELANI-VAL FELSŐFOKON

belani.hupont.hu

57. CSILLOGÓ képek, feliratok és sok más dolog! Honlapkészítéshez kiegészítők.

► Üdvözöllek az oldalamon! Fotóim, Képeslapjaim Emlékversek, csillogó képek, feliratok, sorelválasztók, és még sok minden...A listát még bővítem, érdemes benézni hozzám!

vajdamariann.hupont.hu

58. Báló Kertészet

► rózsák, gyümölcsfák

balosandor.hupont.hu

59. Személyre szabott utazás!

► Utazási tanácsadóként kényelmesebbé és egyszerűbbé teszem a nyaralásod szervezését! Tervezz velem, utazz a nagyilágban és vedd igénybe ingyenes szolgáltatásom! bernadettgyongyosi@gmail.com Tel:20/989-3823

utazasitanacsado.hupont.hu

60. Pedikűr Budapest

► Nagy gyakorlattal rendelkező gyógypedikűrös és pedikűrös Budapest területén és környékén várja a hívását. 06 70 536 2307

pedikurbudapest.hupont.hu

61. Autómentő tréler bérlés Budapest

► Nonstop 0-24 olcsó tréler bérlés Budapesten 06 30 285 7558, akár azonnal!

trelerberles.hupont.hu

62. Bevált, otthon végezhető munkák

► Valós, kézzel fogható munkákat ajánlok Neked, amit én is végzek.Nekem és az általam megkeresett embereknek bevált!!!Tégy próbát Te is, hidd el nem fogod megbáni!

munkabedolgozas.hupont.hu

63. ANTENNABOLT-WEBÁRUHÁZ A BP 1174.BOCSKAI U 29.

► TEL:0612570573,+36309847295 MINDIGTV,FÖLDI ANTENNA, MŰHOLDVEVŐ,KAMION ANTENNABOLT.

sat.hupont.hu

64. Parketta csiszolás Budapest, csiszolás lakkozás felújítás

► Olcsó parketta csiszolás Budapest, csiszolás lakkozás, parketta lerakás, parketta javítás, Makács Tamás 06 30 317-4687, parketta felújítás garanciával, korrekt árakkal.

aparkettacsiszolas.hupont.hu

65. Egyedi konyhabútor készítés Budapesten +36 70 243 9439

► Egyedi konyhabútor készítést vállal Budapesten Fogas Zoltán asztalos mester +36 70 243 9439. Akció: modern konyhabútor, elemes konyhaszekrény

egyedikonyhabutorkeszites.hupont.hu

66. www.facebook.com/bocskaiviselet

► Női, férfi, gyermek Bocskai, Atilla méret utáni készítése. Hagyományőrző ruhák. Mai korban is hordható népi jellegű ruhák. Honfoglalástól - napjainkig a teljes Kárpát medence viselete.

gorginas.hupont.hu

67. Naked Light

► Az idézet kifejezi az összes érzésed.Néha sírásra ,néha nevetésre késztet.

sajatidezetek.hupont.hu

68. Amerika tini sztárjai

► A tini sztárok világa

amerika-sztarjai.hupont.hu

69. Képek, viccek és leírások az állatokról!

► Itt megnézheted az állatokról készült képeket és rövid leírásokat, állatos vicceket!

animalfun.hupont.hu

70. 0-24 autómentő Dunaharaszti- Non stop autómentés és bikázás

► 0-24 Autómentő Dunaharaszti - Non stop Autómentés Dunaharaszti - bikázás - terepjáró mentés - kisbusz mentés - furgon mentés

autoszallitas-automentes.hupont.hu

71. REDŐNY DOKTOR

► Árnyékolástechnikai termékek gyártása, forgalmazása, SZERELÉSE, JAVÍTÁSA.

redonydoktor.hupont.hu

72. Itt van minden Hannah-ról és egypár sztárrol!NÉZZZ BE,ÉS SZÓRAKOZZ!!!

► szeretnél mindent tudni hannah-ról és a sztárokról?ne keresstovább mert megtaláltad a legjobb oldalt amit csak kívánnni lehet!

hannahmontanaforever.hupont.hu

73. ÉDES ÉLET CUKRÁSZAT

► AZ ÉLET ÉDESEN TELJES

edeseletcukraszat.hupont.hu

74. Női Varázs-Marcsitól

► „Ha nem vagy kész változtatni az életeden, nem lehet segíteni rajtad." (Hippokratész)

noivarazs-marcsi.hupont.hu

75. Jogi tanácsadás, Családjog, Ingatlanjog budapesti ÜGYVÉD

► Házassági szerződés, ingatlan adásvételi-ajándékozási szerződés, családjog, ingatlanjog, öröklésjog Dr Mohos Gábor ügyvéd Budapest XIII. 06-20 354 8963

jogimegoldasok.hupont.hu

 

Weblap látogatottság számláló:

Mai: 211
Tegnapi: 504
Heti: 1 350
Havi: 3 491
Össz.: 1 386 544

Látogatottság növelés
Oldal: KÖZLEMÉNY - Onkológusok és rákos betegek részére
Dr. KIM & PERESZTEGI HUNGAGU BIOGYÓGYÁSZAT - © 2008 - 2025 - biogyogyaszdoktor.hupont.hu

Ingyen weblap készítés, korlátlan tárhely és képfeltöltés, saját honlap, ingyen weblap.

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat

X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »